Beköszönő

Jó érzés a foglalkozás végén megköszönni a játékot. Örülni annak, hogy a résztvevő gyerekek, fiatalok jót játszottak, szívesen dolgoztak a közös ügy érdekében. Együtt töltötték az időt, nevettek, beszélgettek, új arcot mutattak egymás előtt. Az ő céljuk, a jóízű játék, az együttlét megvalósult.

Miközben megvalósult a mi célunk is, a rejtett tartalom is kibontakozott. Közösen gondolkodtunk azon az erkölcsi problémán, ami az adott korosztály számára aktuális, ami az ő életükben is valamilyen módon megjelenik. Véleményt nyilvánítanak, stratégiát alakítanak ki, taktikán dolgoznak. Az ötleteket játékban próbálhatják ki, a szerep védelme alatt. Mindenki tudja, hogy az adott ember nem saját gondolatait hallatja, hanem a főszereplő(k) szempontjából nézi a dolgokat. Pedig talán éppen a saját húsba vágó problémájával kapcsolatban jutott valami megoldásra.

Tapasztalati tanulás történt. A kitűzött pedagógiai cél megvalósult, a gyerekek, fiatalok – vagy éppen felnőttek – új élettapasztalatot szereztek. Kockáztattak, a sérülés lehetősége nélkül. Nyer-nyer játszmát játszottunk ma is.

Ezért csinálom – pontosan húsz éve.

Lukács Gabriella